Vannak olyan borvidékek, amelyekről viszonylag keveset beszélek. Vagy azért, mert még nem igazán ismerem, vagy mert az evidenciákról nem tudok olyan sokat beszélni. Ez utóbbi csoportba tartozik a Nagy-Somlói borvidék is.

Somlón jó bor van. Ezt mindenki tudja. Zseniális borászokkal. Ez is köztudott. És, habár mindig újra és újra rácsodálkozom a Kreinbacher pezsgőkre, vagy a Tornai Pincészet szép hordós tételeire, a KŐ-re, a leges-legjobb olaszrizlingre Csetvei Krisztitől, és életem 3 legmeghatározóbb boros élménye is Somlóhoz kötődik: Barcza Bálint borai a II. Nagy Fehérvári Bormustrán, tematikus furmint kóstoló Zsirai Katával, és találkozás Kis Tomival és olaszrizlingjével Zágrábban, valahogy a NAGY egymásra-találás eddig elmaradt.

Pedig régóta kerülgetjük már egymást, a Somló meg én.

Vagyis inkább én kerülgetek, ő meglehetősen stabilan áll a helyén egy ideje. Egyszer már egy somlói állásra is jelentkeztem (elég lagymatag meggyőződéssel – ami előre is vetítette az ügy sikerét), de eddig még nem jött az áhított áttörés a kapcsolatunkban. Ezek a nyugtalanító gondolatok is a Somlói éjszakai pincetúra előestéjén a kádban ülve kavarognak a fejemben. Izgatott vagyok. Mint egy első randi valakivel, akivel már régóta levelezel, sok mindent tudsz róla, de még személyesen nem találkoztatok (persze, én már voltam Somlón, de mindig csak kutyafuttában).

Kicsit visszaveti a lelkesedésemet az a tény, hogy sátorban alszunk, ami nekem, bevallom férfiasan, eddig kimaradt az életemből. Ugyanis kiderült, hogy az idei szállásokat már a tavalyi eseményen le kellett volna foglalni. De sebaj, vigyázz Somló, jövök!

Hát, szia Somló!

Megjöttem. Sokat gyalogoltam, csodás pezsgőt, és borokat kóstoltam (ez utóbbit sajnos műanyag pohárból), sokszor álltam egy-egy kiszögelléseden tátott szájjal bámulva a panorámát, hallgattam jó és kevésbé jó zenéket, és aludtam kocsiban, mert kb. 186 km/h-s szél rohangált rajtad.

És nem tudom, te hogy látod, de én azt hiszem, hogy nekünk még kell egy kis idő. Vigasztal a tudat, hogy azt mondják, hogy a lassú egymásra-találás hosszabb, és stabilabb kapcsolatot eredményez, így lehet, hogy még nekünk is van remény!

Mindenesetre, te továbbra is add ezeket a csodás borokat a rajtad dolgozó borászoknak (ők meg hozzák el nekem), állj ott a helyeden, én meg kerülgetlek még egy kicsit…

Egyelőre még csak BARÁTI üdvözlettel: Viki

Ez a történet 2015. június 26-án kezdődik, mikor is az a remek lehetőség adódott, hogy akkor még a Barrique Borbár tulajdonosaként én vihettem a Balla Géza Pincészet borait Pákozdra a Szőlős Pákozd elnevezésű rendezvényre, ahová határon túli magyar borászokat hívtak egy jó kis találkozó keretében. Óriási izgalommal vártam az eseményt, hiszen egyrészt, az első kitelepülésünk volt, másrészt pedig olyan nevek fémjelezték ezt a rendezvényt, mint Maurer Oszkár, Cuk Lajos, Heit Pince, és még sokan mások.

Read more